Az első alkalommal, amikor megismerkedtem a labrador retriever fajtával, a feleségem testvérének otthonában volt, aki egy nőstény kölyköt hozott a haza. Ez a kiskutya pillanatok alatt belopta magát a szívembe, hihetetlenül barátságos és játékos természetével, és készségesen részt vett minden játékban és csínytevésben. Ahogy a kis labrador nőtt és fejlődött, a kapcsolatom is vele együtt erősödött. Megdöbbentett, hogy milyen okos volt már kölyök korában, minden szavamat értette.

Pár évvel később a feleségem testvére haza hozott egy barna labrador kan kölyköt, aki még nem csak, hogy játékos volt, hanem nagyon rossz is. Ő nem volt olyan szófogadó az elején, ellenált, csak a játék volt és a rosszalkodás. Ez a kis labrador mára már lassan 6 éves, de a játékossága és energia szintje, rosszasága, persze ez jó értelemben,  azóta sem csökkent. A kölcsönös birkózás, a harapdálás is a játék része mindennapjainknak, bármilyen hülyeségben benne van. Például az orr pöckölés, orr fogás, ő cserébe harapdálja a fülemet és hangosan ugat, amit mindketten élvezünk. Számára én a jatszótársa lehetek, akire lehet ugrálni, és harapdálni, csipkedni, mert nem szidom le. Külön rossz ruhát veszek fel hozzá, mert mindig rajtam lóg, a szó szoros értelmében.

Ez a fajta kiválóan alkalmazkodik a kisgyermekekhez is. Rendkívül türelmes, és hagyja, hogy a gyerek bármivel játszadozzon vele, legyen az akár egy fűszál, vagy a levágott fű halmaz, egy játékautó, gyerek orvosi játék eszközök amivel komplett vizsgálatokat hajt végre rajta. Ő csak tűri és nézz, és boldog közben. Szereti, ha a gyerek a hasát simogatja, még akkor is, ha a gyerkőc néha túlzásba viszi a nyúzást, fülhúzást, szájlebbeny húzást, lovaglást stb.  Ha kimegyünk biciklizni, ő messziről figyeli az eseményeket, le sem veszi róla a szemét. A labrador retrieverek képesek ilyen módon a család minden tagjához közel kerülni, és ezért szeretem ezt a fajta kutyát.